Történeti áttekintés

 

A település már Könyves Kálmán (1096-1114) király uralkodása idején létezett. Első lakosai Galíciából és Lodomériából ideköltözött oroszok voltak. Ezért nevezték a falut egy ideig Oroszfalvának, amelynek lakói az Árpád-korban királyi testőrként, illetve a palota és a vár kapuőreiként teljesítettek szolgálatot Visegrádon. Oroszfalva már Könyves Kálmán idejében mezővárosi kiváltságokhoz jutott, amelyeket Károly Róbert, Nagy Lajos és Zsigmond, II. Ulászló, II. Lajos, I. Ferdinánd és I. Lipót király is megerősített. A településről verbuválták a királyi testőrség katonáit egészen 1526-ig.

A drégelyi vár eleste után török hódoltsági terület lett. Majd pedig a Kozin, Stahremberg és a Keglevich családok birtokolták.
1692-ben Macska György horpácsi hadnagyot bízták meg a császári tábornokok, hogy a könyörtelenül kivetett adót Nagyoroszi népén behajtsa. A begyűjtött adót azonban a sokat szenvedett nép visszaszerezte, amikor is rajtaütött Macska Györgyön a szátoki szállásán.
1839-ben itt született Szabó Endre, a neves pedagógus, szakíró, aki a elsőként ismerte fel a hazai "kisdedóvás" jelentőségét.
Az 1848-49-es szabadságharc is érintette a települést. 1849. januárjában a Guyon Richárd vezette hátvédcsapat Nagyoroszi határában két napig tudta feltartóztatni a Görgeyt üldöző osztrák csapatokat. Ennek köszönhetően Görgey biztonságosan folytathatta útját a bányavárosok felé.
A XX. század elején gyümölcs- és virágkertészetével aktív szerepet játszott még a 65 km-re lévő főváros ellátásában is. A községben működő ács-, építőmunkás- és kőművesréteg országszerte ismert volt szaktudásáról.
Az első világháború idején a férfilakosságból négyszázan vettek részt a világháborúban. Az áldozatok ügyében minden forrás 110 hősi halottat emleget, de az 1928-ban állított emlékmű 95 nagyoroszi halott neve olvasható, és vannak olyan megemlékezések, amelyek 148 áldozatot számolnak össze Nagyoroszi veszteségei között.
A második világháború Nagyoroszi számára 1944. december 7-én és 8-án ért véget. A harcok során a község számos háza és a templomtorony súlyos sérüléseket szenvedett. A templomtoronyba német géppuskások fészkelték be magukat, akik a templomtornyot ért találatig harcoltak. A németek felrobbantottak két patakhidat is, s ennek újjáépítése vált a legsürgősebb béke-feladattá Nagyorosziban.
1950-2005 között a településen légvédelmi katonai alakulat működött.
1985-ben igen jelentős helyi összefogással elsőként a megyében létrehozzák a Nagyoroszi Diáksportkört.
Foglalkoztatási vonzása drámaian megváltozik a kilencvenes években. Gond az is, hogy a kilencvenes évek második felében a Favorit Cipőipari Szövetkezet is eltűnik a nagyoroszi polgárok jövedelemszerzési lehetőségei közül.
A KNAUS TABBERT KFT. a német KNAUS TABBERT GMbH tagja, amely európai piacvezető a lakókocsi- és lakóautó gyártásban. Nagyorosziban a Knaus története 1993-ban kezdődött. A cég termelése és a gyártott modellek sokfélesége 2008-ig folyamatosan bővült, azonban 2008-ban a gazdasági világválság hatására a német anyavállalat pénzügyi problémái miatt a termelést 2009 márciusáig szüneteltetni kellett. Az anyavállalatot egy új tulajdonos vásárolta meg, így a 2009-es, 2010-es évek alapvetően a cég termelésének és költségstruktúrájának átszervezésével, illetve új, piacképes modellek fejlesztésével teltek. Tevékenysége is folyamatosan bővült. A lakókocsigyártás mellett a németországi gyártóegységek alkatrész beszállítójává vált, sőt a nagyoroszi üzem megkezdte a legmagasabb minőségi kategóriát jelentő Tabbert Rossini lakókocsik gyártását is. A termék profil is látványosan bővült, a lakókocsik mellett a gyár 2003-tól lakóautókat is gyárt, FIAT Ducato alvázakra szerelve.
Ebben az időszakban a Milltech Kft is folytatta a beruházását és a folyamatosan növekvő határközeli forgalom egyik kiszolgálójává tudott felemelkedni.
2005-ben a C.F. MAIER POLIMER-TECHNIKAI KFT új telephelyet és munkalehetősséget teremtett Nagyorosziban. A cég szakosodott a hőszigetelt karosszéria elemek gyártására a járművek és a lakóautók számára. (forrás: Erdős István: Nagyoroszi (1998.))
A település infrastruktúrális ellátottsága jó. A községben óvoda, általános iskola, művelődési központ, könyvtár, orvosi rendelő, gyógyszertár és posta van.

2017 11 18. webdesign: CAT:). Joomla Template 2.5 by FreeTemplateSpot. All rights reserved.