A nyugdíjas klub vezetője – Sátori Sándorné

Nagyoroszi község hagyományainak megfelelően a falugyűlés ad lehetőséget arra, hogy átadják a képviselő-testület határozata értelmében a díszpolgári címet annak, aki sokat tett a település életének előmozdítása érdekében. Az alábbiakban Hornyák Endre polgármesternek, a 2009. évi átadáskor elmondott méltató sorait olvashatják.

Önkormányzatunk Képviselő Testületének egyhangú határozata, illetve döntése alapján a „Nagyoroszi község Díszpolgára” kitüntető címet Sátori Sándorné nyugállományú pedagógus a Nagyoroszi Községi Nyugdíjas Klub vezetője kapja!

Az a megtisztelő feladat adódott számomra, hogy a hatodik díszpolgári címet adhatom át. Igazi megtiszteltetés és nagy öröm számomra, hogy egy mindenki által ismert, közöttünk élő és tevékenykedő köztiszteletnek örvendő személynek, Sátori Sándornénak nyújthatom át ezt a községünk által alapított legmagasabb elismerést jelentő címet. Olyan személynek adom, akihez nagyon régi ismeretség, sok-sok közös munka köt, ezért biztos vagyok benne, hogy a legmegfelelőbb helyre kerül ez a cím.

Úgy gondolom nagyon kevés ember van a községben, aki ne ismerné Sátori Sándornét, azonban ebből az alkalomból szeretném felvillantani azt az életutat, tevékenységet, melynek elismerését ezen cím átadásával kívánunk kifejezni. Élete során mindvégig nagyon szoros szálak kötötték és kötik ma is a szülőfalujához, Nagyoroszihoz.

Sátori Sándorné, leánykori nevén Molnár Julianna 1939. december 3-án született Nagyorosziban. Édesanyja, Gyürki Mária háztartásbeli. Édesapja Molnár Nándor kőműves volt, aki Budapesten dolgozott és egy héten egyszer rövid időre tudott a családdal lenni. Általános iskolai tanulmányait a legnehezebb időszakban végezte, amikor még a tűzifát is a diákoknak kellett vinni az iskolába. 1954-58 között a Balassagyarmati Balassi Bálint gimnázium tanulója volt, majd ezt követően Jászberényben felsőfokú tanítóképzőt végzett, melynek az 1 éves gyakorlati idejét már Nagyorosziban töltötte. Volt tanárai segítőkész kollégái lettek.

1960-ban kapta meg tanítói oklevelét, melynek éppen most 50 éve, mely alkalomból a volt iskolájának jogutódja Díszoklevelet adományozott, mely oklevelet az Önkormányzat elismerésével a díszpolgári cím átadása után szintén szerencsém lesz átnyújtani!

Nagyorosziban 27 éven át teljesített tanítói szolgálatot. Ez óriás számú tanuló képzésében való részvételt jelent, így azt is, hogy a szülők, nagyszülők oktatásában is részt vett. A tanítás mellett elvégezte az Egri Tanárképző Főiskolát, mivel az iskolában arra volt szükség.

Kezdő tanítónő korában férjhez ment Sátori Sándorhoz, aki szintén pedagógus volt. Folyamatosan képezték magukat, egymást segítve a munka melletti tanulásban. Sátori Sándor szintén Nagyorosziban tanított és köztiszteletben álló személyiség volt. Az én korosztályomat is tanította és ezen túl minden korosztály csak szeretettel tud visszaemlékezni emberi és pedagógusi munkásságára. Az iskola életének jelentős szakasza volt az ő igazgatói tevékenysége és bár bizonyos fenntartói túlzások miatt az igazgatói beosztása megszűnt, mint beosztott pedagógus tovább végezte szakszerű és megbecsült munkáját. Sajnos fiatalon szakította félbe munkásságát a kegyetlen betegség, mely ellen az utolsó percig küzdött, de legyőzni sajnos nem tudta.

Házasságukból 2 gyermek született, 1960-ban Sándor nevű fiú, 1966-ban Márta nevű lány, akik szüleik nyomdokait követve szintén pedagógusok lettek.

Sátori Sándorné a tanítás mellett 25 évig a Gyermekvédő Intézetnél társadalmi munkában, társadalmi pártfogóként tevékenykedett, majd a körülmények változásai következtében 2 évig, mint nevelőszülői felügyelő dolgozott a GYIVI-nél.

1986-ban a Horpácsi Nevelőotthonba került vissza az eredeti pedagógusi pályára. Az igazán embert próbáló gyermekek és körülmények között dolgozott, de ő ebben is örömét lelte. Innen vonult nyugállományba. Pályafutás során nagyon sok elismerésben, magasabb szintű kitüntetésben, különböző jutalmakban részesült. Ehhez járult hozzá Önkormányzatunk által adományozott szerény elismerő „Nagyoroszi községért” cím, melyet 2009. március 16-án vehetett át az akkor megtartott falugyűlésen.

Soha nem szakadt el a szülőfalujától Nagyoroszitól, bárhová vetette is a munkája kapcsán a sors, Ő Nagyorosziban lakott és mindig a nagyoroszi emberek élete, sorsa foglalkoztatta. Így lett ő a községben a mindenkinek Jucikája, Juci nénije. 1998. óta, azaz 12 éve a Nagyoroszi Községi Nyugdíjas Klub vezetője. Ezalatt a 12 év alatt kapott végleges formát a már régebben működő egyesület és telt meg igazi tartalommal a tevékenysége. Ennek a lényege, hogy az emberek a mindennapi gondok mellett egymásra találhatnak, közös programokban vehetnek részt, magányosság helyett az egymással történő találkozás, a vidámság, az együtt eltöltött idő könnyíti az emberi élet nehézségeit. Óriási kapcsolatrendszere, jó szervezőképessége fényesen bizonyítja az emberi nagyságát.

2002-2006 között az Önkormányzat Képviselő Testületének tagjaként mindig kizárólag a községpolitikai kérdések és a község lakossága érdekében való aktivitás foglalkoztatta.

Én személyesen már régen csodálattal figyelem az idősebb generáció érdekében és a közösség egésze iránt kifejtett lankadatlan tevékenységedet.

Életrajzodból idézek. „mindig nyughatatlan természet voltam.” Kívánom, hogy ez a nyughatatlanság még nagyon hosszú időn keresztül adjon neked erőt ahhoz, hogy még sok éven át cselekedj a községünk érdekében.

Forrás: Végh József: Nagyoroszi Értékek és Történetek című könyvéből