Pálfalvi Nándor szellemi hagyatéka
A szülőföld egy kifogyhatatlan forrás az író számára
Már évek óta terveztük meghívását. Készültünk rá, írtunk róla e lap hasábján is. Most végre sikerült vele találkozni. Akik ismerték korábbról is, azt mondták nem sokat változott. Épp olyan közvetlen maradt, mint volt. Érdekes volt hallgatni. Már csak a múltra fényképszerűen precízen való visszaemlékezése miatt is. Az eltávozó számára ugyanis a távozás pillanata marad meg örök emlékként, míg az itt maradók számára a folytonos változás olykor összemossa az emlékezés képeit.
Bár Pálfalvi Nándor több, mint fél évszázada elköltözött Nagyorosziból, s azóta csak látogatóba érkezik egy-egy alkalommal, szülőfaluja –számos írása igazolja ezt – egy kifogyhatatlan tárház számára a jobbnál-jobb regényalakok megformálásához. Több írásában név szerint emlékezik egykori barátaira, ismerőseire, máskor pedig a jellemvonások alapján azonosítható a történet szereplője. Palócország jellegzetes népművészete, nyelvjárása és hiedelemvilága gazdagította gyermekkorát, formálta szemléletét. Környezetéhez, a kétkezi emberekhez való kapcsolatát a börzsöny-vidéki táj határozta meg. Visszaemlékezései szerint már tizennégy évesen társadalmi regényt írt, amelynek aztán több részletét is változtatás nélkül építette bele később A fészekfosztogató című regényébe.
Szülőfaluja elhagyása után dolgozott bányában, építkezéseken, volt cipőkereskedő tanonc, népi kollégista, tiszti iskolai növendék és egyetemi hallgató. Tanult filozófiát, történelmet, mélyen érdeklődött a természet- és a társadalomtudományok iránt.
Újságírói munkája mellett folytatta egyetemi tanulmányait a Bölcsészkaron. Munkatársa volt a Néphadsereg című lapnak, a Pajtásnak, a Szabad Földnek, majd a Magyar Rádió riportereként fedezte fel a maga számára a televízió. Dramaturgként, később szerkesztő-riporterként dolgozott, tucatnyi tévéjáték és több száz dokumentum- és riportfilm alkotójaként. 1974-ben megbízták a Képes Újság gazdasági rovatának vezetésével. 1985-ben a Magyar televízió Műsorpropaganda és Sajtó Főszerkesztőségének vezetésére kérték fel. 1988 óta kizárólag irodalmi tevékenységgel foglalkozik.
Mint egy méltatója írja, írásaira a szenvedélyes igazságkeresés, és az erkölcsi-társadalmi kérdések iránti mély érzékenység jellemző. Életismerete, figurateremtő és lélekábrázoló ereje, nagy mesélőkészsége, érzékletes, csiszolt nyelve és egyéni írói hangja mindenkor magával ragadja olvasóit.
Egy önvallomásában így emlékezik: „A sok napszám mellett ma sem tudom, hogy csinálta, de anyukának mindig maradt ideje, és ötünk közül egyedül nekem voltak kívánságaim. A szegénységünk bennem lázadást keltett, ki akartam törni. Akkor a faluból, mert azt hittem, az az oka a nyomornak. korán kezdtem írni, és anyám pártfogolta ambícióimat. Sokszor mellém kuporodott a padlásfeljáró garádicsán és hallgatta jó-rossz firkálmányaimat. Bátorított. Korán eljöttem otthonról, fel Pestre, ahogy az egyszeri legény, szerencsét próbálni. De lelkemben ott maradt a falu. A nógrádi dombok, a kis nyájak, a perzselő nap, a tyúkok káráló hangja, a friss szagok. És most is érzem talpamon a földet, a mezítlábas futások nyomát, a forró port, amely a bokám körül kavargott. Sohasem lettem pesti. Talán nem kellett volna eljönnöm onnan. De oda térek vissza, ahogy öregszem egyre inkább. Oda, a nógrádi dombok közé, ahol az angyalok kikönyökölnek a felhők szélére, hogy lenézzenek a mezítlábas parasztgyerekekre.”
Pálfalvi Nándor a napokban ismét szülőfalujában járt. A község nyugdíjas klubja hívta meg író-olvasó találkozóra. Rendhagyó találkozó volt. Nem is elsősorban az íróval, hanem az egykori pajtással, iskolatárssal akartak találkozni a falubeliek. Hogy felelevenítsék gyermekkoruk azóta minden bizonnyal megszépült varázsát, hogy újra töltekezzenek a szülőföld máshonnan nem pótolható energiáival. A jelenlévők pedig csodálattal nyugtázhatták, hogy Pálfalvi Nándor, bármerre is sodorta őt az élete, s lett belőle sikeres, termékeny, negyven kötetes író, lelkében mégiscsak oroszi maradt.
Forrás: Végh József: Nagyoroszi Értékek és Történetek című könyvéből