A külgazdasági és külügyminiszter az előbbi vállalat kapcsán azt emelte ki, hogy a Rosenberger az egyik legjelentősebb elektronikai beszállító az autóiparban, és már most is 4000 embernek ad munkát Magyarországon.
Mai megállapodásunk nyomán a vállalat egy 13,5 milliárd forintos beruházásba vág bele, amihez a kormány 3,7 milliárd forintos támogatást biztosít.
A fneti második céggel kötött megállapodásról azt írta. A Knaus Tabbert „Európa vezető lakókocsi és lakóautó gyártója. A vállalat évente több mint 8000 lakókocsit gyárt le a Nógrád megyei Nagyorosziban, és most egy 1,3 milliárd forintos fejlesztés keretében növeli a kapacitását, valamint megkezdi az önjáró lakóautók gyártását is”.
Ehhez a beruházáshoz a kormány 500 millió forintos támogatást biztosít, amiért cserébe vállalat 400 magyar munkahely védelmére ad garanciát a világjárvány közepén.
– tette hozzá.
A tárcavezető a posztja végén rámutatott: „Ezek a megállapodások mind megerősítik Magyarország és Bajorország gazdasági kapcsolatait. A német tartományok közül Bajorország az első számú gazdasági partnerünk, ahonnan a második legtöbb beruházás érkezik Magyarországra”.