Kedves Ünnepelt, Kedves Vendégek! Tisztelt Családtagok!

Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit a Nagyoroszi Pálfalvi Nándor Művelődési Ház és Könyvtár színháztermében. A mai napon ünnepélyes keretek között adjuk át Walter Károly részére, a Nagyoroszi Község Díszpolgára kitüntető címet.
Köszöntőmet egy Wass Albert idézettel kezdem.
„Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.”

Walter Károly 1949. május 22-én született a dunántúli Felcsúton, egy háromgyerekes család középső tagjaként. Édesapja erdész, édesanyja a
40-es és 50-es évek gyakorlata szerint egész életében háztartásbeli volt.

Általános iskola nyolc osztályát nyolc különböző faluban és számára nyolcszor változó osztályközösségekben végezte. Ezek a helyiségek többnyire dunántúliak voltak.

Alapiskolájának utolsó évét Nagyorosziban töltötte. Gyermekévei idején, korosztályától eltérően, kedvelte az egyedüllétet és számára magától értetődő volt, hogy az erdőkben magányosan kóboroljon. Ünnepeltünk, 1963 óta állandó lakója településünknek.

Szakképesítése szülői hagyomány folytatásaként, erdész-vadász. Végbizonyítványát jó eredménnyel 1967-ben kapta kézhez az ásotthalmi szakképző intézetben. Hazakerülve munkahelye a Börzsöny Állami Erdőgazdaság lett, ahol beosztott erdészként tevékenykedett.

1969-ben kötött házasságot Kovács Ágnessel, 1970-ben megszületett Ágnes lányuk, majd a következő évben Róbert nevű fiú gyermekük.

1970. januárjától a Nagyoroszi „Egyetértés” Mgtsz erdészeti vezetője lett, ami később ágazati szintre emelkedett, lévén, hogy a termelőszövetkezetben a legelső melléküzemágat Ő maga hozta létre – egy fűrészüzemet. Ez számos embernek, köztük nagyon sok szakképzetlen, középkorú hölgynek jelentett megélhetést.
E tisztét 1987-ig látta el, amikor is a vezetőség gazdasági irányváltása és személyes konfliktusok miatt, megvált ebbéli állásától és egyéni vállalkozó lett. Erdészeti és fafeldolgozói sikereit számos magas rangú elismerés bizonyítja.

Életének sajátos vonása, hogy mindig vonzódott a közösségi élethez. Ennek alapoka már gyermekkorában észrevehető. Középiskoláját végezvén is ilyen feladatokat látott el. Helyben, fiatalon a község KISZ-titkára lett, mi több; a legendás Rakonczai Tóni bácsi-féle színjátszócsoport nélkülözhetetlen tagjává vált. Karcsi bácsi nélkülözhetetlensége miatt ugyan minden előadáson „fellépet”, ám sosem volt látható, mert a színpadi súgó sok figyelmet igénylő szerepkörét valósította meg.

Egy veleszületett rendellenesség miatt katona nem lehetett, ám miután azon a véleményen volt, hogy „férfiember fegyveres szolgálat nélkül nem lehet”, ezért a Munkásőrség tagja lett. Később – némi „szelíd” nyomásra -, tagja lett az MSZMP pártszervezetének. Ezeken felül dolgozott a már nem létező Hazafias Népfront szervezetében, illetve 1990 óta látta és látja el mindmáig a helyi Választási Bizottság elnöki tisztségét. Becsülettel.

Magánvállalkozói tevékenysége mellett egy vadásztársaság elnöke is lehetett, ahol ugyancsak komoly sikereket tudhat magáénak. Utóbbinak tudható be, hogy kiváló vadgazdálkodási tevékenységéért ismét mérvadó kitüntetésben részesült.

Nyugdíjba menetele 2007-ben történt. Visszagondolva Karcsi bácsi azt mondta, hogy önmagáról kialakult véleménye szerint, mindig állta az ütéseket, amik sohasem lohasztották, inkább megkeményítették őt. E mellett vallja, hogy sosem szeretett politizálni, csupán a beosztása kényszerítette arra, hogy részt vállaljon benne. Mindezek tükrében mégis elmondható, hogy közös életünk valamennyi társadalmi formációjában jelen volt.

Ünnepeltünk több kitüntetésben is részesült:

• Az „Eredményes fásítás” – Zöld fokozatát kapta 1972-ben, ennek ezüst fokozatát 1973-ban, majd arany fokozatát 1974-ben.

• 1975-ben államtitkári dicsérő oklevélben részesült fásítási munkájáért.

• A Munkásőrségtől a „kiváló Munkásőr”, a „Szolgálati érdemrend” 5 éves, majd 10 éves kitüntetését, 1977-ben a miniszter által szignált, a „Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója” kitüntetést vehette át.

• Megkapta a Hubertus kereszt ezüst fokozatát, amit vadászati eredményessége elismeréseként kapott.

Tisztelt Jelenlévők!

2024. június 16-án Cegléd József javaslatot nyújtott be „Nagyoroszi Díszpolgára” elismerő cím adományozásra Walter Károly részére. Ebből szeretnék most röviden idézni:

„A 80-as években munkatársak lettünk. Én a fűrészüzem élén, Ő pedig közvetlen felettesem, később mentorom volt-lett. Naponta tapasztalhattam személyisége milyenségét. Általa egy embercentrikus, nagy-nagy empátiával bíró vezetőt ismerhettem meg, aki képes volt a „legrázósabb” belső munkahelyi problémák békés megoldására. Innen ered az a gondolatom, hogy „Walter Károly a béke embere”.

Vezetői magatartásából sokat meríthettem, amiket a rendszerváltozás utáni évek községi műszaki feladatainak elvégzésére létrehozott szervezet vezetőjeként hasznosíthattam. Úgy vélem, hogy szavaim nem csak egyéni nagyra becsülésemet fejezik ki, hanem sokak-sokak véleményét is tükrözi.

Miután tagja lehettem az első szabadon választott önkormányzati testületnek, így nem egyszer fordult elő, hogy Hornyák Endre polgármester és Walter Károly társaságában „kijelöltünk” bizonyos közterületi fákat, amiket szakmai véleménye alapján ki kell vágni, vagy itt-ott amott kurtítani. Természetesen mindezt bármi fajta költség- és „tudástérítés” nélkül végezte.

Jelöltem önazonossága első fokon mindig a legkülönfélébb közösségekben derült ki. Bármikor, bármilyen csapathoz is került, előbb-utóbb ő lett a „kályha” (ha értik, hogy mire gondolok), mert az emberek köréje gyűltek.

Összegezve: Walter Károly egy példaadó személyiség, akinek nevét, teljesítményét érdemesítem arra, hogy ama bizonyos NAGYKÖNYVBEN megörökíttessék! „

A képviselő-testület 2024. augusztus 3-ai testületi ülésén megtárgyalta a beadványt és egyhangú szavazással a következő döntést hozta:

61/2024. (07.02.) számú Képviselő-testületi határozat:
Nagyoroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a díszpolgári címről szóló 2/2003. (II.20.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdés alapján Walter Károly részére a „NAGYOROSZI KÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA” elismerő címet adományozza.

Kedves Karcsi bácsi!
Nagyoroszi Község valamennyi lakója, a Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete és a magam nevében arra kérlek, hogy mindig büszkén viseld Nagyoroszi Község Díszpolgári címét.
Szeretném elmondani, hogy Díszpolgárunk az idén töltötte be a 75. életévét, melyhez szívből gratulálunk.
Karcsi bácsi nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánok díszpolgári címedhez!

Nagyoroszi, 2024. október 27.

Babicska Károly
polgármester