Nyugat-Nógrádban is megjelent a KözTér Média

A bátonyterenyei központú KözTér Média hatványozott célja, hogy minél nagyobb lendülettel betörjön a nyugat-nógrádi sajtópiacra is. A 2026 júniusától kezdődött előzetes, felmérő próbálkozásaink meglepően kedvezően alakultak. A feldolgozott témáink iránt egyre bővülő érdeklődés nyilvánul meg, akadt olyan írásunk, megjelent cikkünk/tartalmunk, amelynek olvasottsága meghaladta a több tízezer „kattintást”, ami
egyértelműen mutatja, jó úton haladunk.

Természetesen nem állhatunk meg, sőt, fokozni kell a lendületet, hogy minél szélesebb körben váljunk ismertté, a balassagyarmati és rétsági járások lehetőleg minden településén. Nem csupán írásos anyagokkal rukkolunk elő, hanem készen állunk videós tartalmak közlésére, sőt podcast műsorok készítésére is. Ehhez feltétlenül szükségünk van az Önök, az olvasók, esetleg leendő támogatóink segítségére is. Amennyiben a
KözTér Média felkeltette az érdeklődésüket és bármilyen formában segítenék a munkákat, kérjük, jelentkezzenek a press@kozter.info e-mail címen. Bízunk benne, hogy a mi tevékenységünk által is színesebbé tehető, megújítható a nyugat-nógrádi sajtó világa!

Tisztelettel: Varga Sándor alapító-főszerkesztő, Hegedűs Henrik nyugat-nógrádi
vezető szerkesztő (www.kozter.info)

Nagyoroszi
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.